Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint meg kell állítani a gazdatársadalom elöregedését.
Az uniós agrárpolitika eszközeivel és tagállami intézkedésekkel is meg kell állítani a gazdatársadalom elöregedésé – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Kis Miklós Zsolt megjegyezte, hogy Európa más országaihoz hasonlóan Magyarországon is 65 év feletti a gazdák harmada. Hozzátette, hogy nyugaton a családi vállalkozások generációról generációra öröklődnek, Magyarországon azonban sok gazda családból hozott tapasztalatok nélkül indít vállalkozást, ezért őket nem csak anyagi eszközökkel, hanem tanácsadással és képzésekkel is támogatni kell. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogatásokkal a mezőgazdasági vállalkozások jövedelmezőségét kell javítani, hiszen – mint fogalmazott – az utánpótlás biztosításának a legjobb útja az, ha a fiatalok kiszámítható megélhetési lehetőséget látnak az ágazatban.
(MTI)